Beszélgetés Török Gáborral

KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában
Budapest 1093
2013
február 21.
BCE
Budapest
Free
Miért gyere el?

Kedves Meghívottak!
A program sajnálatos módon elmarad. A kel...

Kedves Meghívottak!
A program sajnálatos módon elmarad. A kellemetlenség miatt mindenkitől elnézést kérünk!

Felsőoktatás-politikai kurzus 1. alkalom

Bár a KDSZ érdeklődésének középpontjában alapvetően szakpolitikai kérdések állnak, tisztában vagyunk azzal is, hogy az egyes kormányzati intézkedések tárgyalásakor nem feledkezhetünk meg a téma nagypolitikai vonatkozásairól sem. A közösségi döntések elmélete alapján ugyanis tudjuk: a policy-ről végül mindig a politikus dönt, aki emberi természetéből fakadóan önérdekkövető, s célja, hogy maximalizálja a következő választásokon rá érkező szavazatok számát – ez pedig könnyen azt eredményezheti, hogy az intézkedés nem feltétlenül az optimális formájában valósul meg.

Mindebből tehát az következik: ha meg akarjuk érteni, hogy az általunk vizsgált szakpolitikai intézkedések miért így és ebben a formában történtek, akkor érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy ezek miként befolyásolták a politikai erőtér szereplőinek megítélését a választók szemében.

Felsőoktatás-politikai kurzusunk első alkalmán ezért Török Gábor politikai elemzővel beszélgetünk a magyar felsőoktatás átalakításának s a pártok témához való viszonyulásának kapcsolatáról.

A beszélgetésre minden tagunkat szeretettel várjuk! Aki nem tagja diákszervezetünknek, de szeretne részt venni a rendezvényen, kérjük, írjon nekünk levelet a mail.kdsz@gmail.com címre!

Helyszín: E.397.
További info az esemény weboldalán.

Helyszín

KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában
Budapest 1093, Fővám tér 8.

Hozzászólások