Az Emlékezetpolitika c. kurzus szeretné rendhagyó formában megmutatni a kollégiumnak és a poszkosoknak, mivel is foglalkoztak a félév során. jövő kedden, 18:00-kor egy nyílt vitát rendezünk két kurrens, ill. fontos emlékezetpolitikai kérdésben. a vita résztvevői a kurzustagok, a közönség minél szélesebb bevonásával, formája oxfordi jellegű, témája pedig:
1. Magyar tragédia vagy magyar felelősség? A német megszállás emlékműve - hogyan emlékezzünk?
A német megszállás és a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójára a Szabadság téren építendő emlékmű élesen megosztja a társadalmat. Hogyan kellene emlékeznünk? Az emlékmű támogatói szerint méltó megemlékezni a második világháború minden áldozatáról. A német megszállás magyar tragédia, mely az egész országra szenvedést hozott. Az ellenzők szerint azonban inkább a magyar felelősség, az, amire emlékeznünk kellene. A tervezett emlékmű elkeni a magyar hatóságok és a magyar lakosság közreműködését a vidéki zsidóság deportálásában, önfelmentő és történelemhamisító.
2. Szükség van-e rendszerváltás-emléknapra?
Egy fiktív javaslatról fogunk vitatkozni: a rendszerváltás 25 éves évfordulójára tegyük nemzeti ünneppé június 16-át (Nagy Imre újratemetése, a rendszerváltás szimbolikus dátuma). A rendszerváltás során Magyarország visszanyerte függetlenségét, véget vetve a szocialista diktatúrának. Lehetőséget nyert arra, hogy saját kezébe véve sorsát felzárkózzon a fejlett, nyugat-erópai országokhoz.
De valóban érdemes-e a rendszerváltás arra, hogy nemzetünk nagy dátumai közé kerüljön? Milliók gondolják magukat a rendszerváltás veszteseinek. Sokak szerint nem történt meg a szükséges méretű elitváltás. 25 év elteltével az ország vízió és perspektíva nélkül vergődik, egyre inkább elmarad korábbi versenytársainktól.
Hozzászólások