Női
karriermenedzsmenttel foglalkozó szervezetként munkánk során azt kívánjuk
elérni, hogy a nők is képesek legyenek lehetőségeik teljes kihasználására, már
az egyetemi évek alatt tisztában legyenek jövőbeli karrierlehetőségeikkel,
megismerjék tapasztalt, sikeres nők történeteit, tanácsait.
Szeretnénk, hogy
az Effemine tagjai a „nagybetűs életbe” kikerülve is magabiztos, ambiciózus
pályakezdők, majd hosszú távú munkájuk során is sikeresek legyenek, illetve egy
többgenerációs női kapcsolat- és tudásbázist hozzanak létre.
Tagjaink több egyetemről, más-más
szakokról érkeznek, ezért tevékenységünk nem kapcsolódik szorosan az iskolában
megszerzett tudáshoz. Elvárjuk azonban az aktív részvételt, folyamatos munkát,
építő jellegű tevékenységet. Céljaink megvalósításához heti rendszerességgel
egy gyűlésen és egy tréningen veszünk részt, melyek témája a személyes
fejlődés, az önismeret, a készségfejlesztés és a csapatépítés. Trénereink
gyakran válnak mentorainkká, felismerik az egyesületben rejlő értékeket és
lehetőségeket. A már tapasztalt, vezető pozícióban lévő nők tudásátadása
jelenti mentorációs programunk egyik részét, továbbá az egyesületen belül
működik egy másik program is, amely során az újonnan belépő tagjainkat segítjük
a szervezetbe történő beilleszkedésben.
Az Effemine nem csak saját
tagjait szeretné segíteni és támogatni, ezért nagy jelentősége van a félévente tartott
nagyelőadásainknak, valamint a különböző nyílt programok szervezésének.
Tevékenységünkkel igyekszünk mind saját magunk, mind az erre igényt tartó
egyetemisták, frissdiplomás, karrier előtt álló és dolgozó nők fejlődéséhez
hozzájárulni, karrierjük építését segíteni. TEHETSÉG. AMBÍCIÓ.
KAPCSOLATOK.