Moszkvai Balett: Hattyúk tava

Papp László Budapest Sportaréna
Budapest
2014
november 23.
Összes
Budapest
Free
Miért gyere el?

A Moszkvai Városi Balett 2014. november 23-án két időpontban, délut...

A Moszkvai Városi Balett 2014. november 23-án két időpontban, délután 15.00 és 19.00 órakor a Hattyúk tava előadással fogja elkápráztatni a budapesti közönséget. A 60 perces darabot rendezte, a tavaly elhunyt vezető igazgató, Victor Smirnov-Golovanov, a kosztümöket pedig Elisaveta Dvorkina álmodta a színpadra.

A társulatot 1988-ban alapította Victor Smirnov-Golovanov orosz koreográfus. Első előadásukat a dél-koreai Szöulban láthatta a nagyközönség. Jelenleg Oroszország egyik legtöbbet utazó balett társulata. Az elmúlt több mint 25 év alatt többek között Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, az Egyesült Királyságban és természetesen Oroszországban léptek fel. Victor Smirnov-Golovanov fő célja az volt, hogy a balettet, mint Oroszország nemzeti örökségének fontos részét, minél szélesebb közönségnek mutassa be. A társulat magas színvonalú előadásai mellett arról híres, hogy tagjai a klasszikus balett orosz iskolájának legjobb hagyományai szerint tanultak.

Egyedülálló stílusukat - a próbákon és előadásokon is a tökéletességre törekvő - vezető igazgatónak és feleségének, Ludmila Nerubasenko balettmester erőfeszítéseinek köszönhetik. A társulat repertoárjában megtalálhatóak többek között a nagy klasszikusok: a Diótörő, a Csipkerózsika Csajkovszkij zenéjével, valamint a Hamupipőke és a Rómeó és Júlia, amely zenéi Prokofjev munkáját dicsérik. Ezen kívül a Ludwig Minkus zenéjére táncolt Don Quiote és a Giselle című darab is külön figyelmet érdemel.
További info az esemény weboldalán.

Helyszín

Papp László Budapest Sportaréna
Budapest, 1143 Stefánia út 2.

Hozzászólások